Mindenkit elkápráztatott a magyar Eros

A Magyar Fesztivál Balett társulata, amely egyike Európa legjelentősebbjeinek, bemutatkozott a Parnasos Koncertek sorozatában.

Hétfőn este a magyar balettművészek Markó Iván koreográfus vezetésével elkápráztatták a közönséget technikájukkal. Olyan eredeti stílust mutattak be, amely elegyíti a testtel való kifejezést, a klasszikus balettet, a modern balettet, sőt még számos folklór elemet is.

A műsor első része, amelyet Carl Orff német zeneszerző Carmina Buranajának szenteltek, igazolta Markó Iván hírnevét, akit Európa egyik legkiemelkedőbb és legeredetibb tánc-alkotóművészeként tartanak számon.

A színpadkép visszafogott, vörös tónusban játszó volt. A színpad hátterében lévő Napot a szám végén váratlanul egy fekete szövettel takarták le, ezzel megjelenítve a végzetes napfogyatkozást.

A magyar táncosok stílusa fergeteges, nem hiába ragaszkodnak a virtuozitáshoz, a hangsúlyosabbnál hangsúlyosabb kifejezésmódok egész széles tárházát sorakoztatják fel, s ehhez adódik még a zene dinamikája. A zene viszonylag halk maradt, így a nézők, akik csaknem megtöltötték a San Pedrót még a 12 táncos lélegzését és testük összetalálkozásának neszeit is hallhatták.

Az előadás szerves részét képezték a táncosok torokhangjai is, melyek annyira váratlanok voltak, hogy szinte égnek állt tőlük az ember haja, s nagyban hozzájárultak az előadás nyújtotta élmény intenzitásának növeléséhez.

A romantikus zeneszerző Richard Wagner Előjáték a Trisztán és Izoldához c. művének bemutatása szintén hatalmas élmény volt. Issovits István Trisztánként és Szilvási Rita Izolda szerepében két hosszú lepelbe burkoltan együtt jelentek meg a színpadon.

Wagnernek ez a preludiuma halhatatlan módon közelíti meg a tetőpontját a halálban elérő tragikus szerelem témáját. A vörös szövet az örök szerelemért kiontott vért szimbolizálta, és a szám utolsó hangjainál jelent meg újra.

Az előadás utolsó része az impresszionista zeneszerző Maurice Ravel Bolerójának igen eredeti színrevitele volt. A színpadon hat faszéken ültek a feketébe öltözött táncosnők.

Mint főszereplő, Eros megtestesítőjeként jelent meg Nyári Gábor, egy rendkívüli hajlékonyságú és döbbenetes kifejezési adottságokkal rendelkező táncos.

A produkció zene nélkül indult, a táncosok lábdobbantásai rövid időn belül Ravel érzéki zenéjébe torkolltak.

Nyári Gábor Erosként érzéki mozdulatokkal csábította a táncospárokat, s ezzel valódi érzelmi és testnyelvi „orgiát” keltett, melynek testi kifejezései elsöprő erejűek voltak és tökéletes összhangban lévő eredeti mozdulatokból rajzolódtak ki.

Nyári, e darab szólistája, a szó szoros értelmében megbabonázta a közönséget, mely hosszú tapssal és „bravó” kiáltásokkal köszöntötte őt és a társulat többi tagját.

Azt mondhatnánk, hogy a táncértő Monterrey más lett a magyarok látogatását követően, mint azelőtt volt. A koreográfusok, táncosok és általában a közönség olyan eredeti előadáson vehetett részt, olyan stílust láthatott, melynek egyetlen célja, hogy azért használja a tánc-formákat, hogy az élmény intenzitását növelje.

A Magyar Fesztivál Balett minden lépésén érezhető a géniusz, Markó Iván teremtő ereje és a kérlelhetetlen fegyelem, amellyel irányítja táncosait, s ez kitörölhetetlen élmény maradt.

(Az előadás után Mirtha Salazar, a Parnasos elnöknője a szervezet két tagjának kíséretében átnyújtotta a művészetek támogatásával kiérdemelt „Corchea de Oro” (Arany Nyolcad) kitüntetést a Városi San Pedro elnöknőjének.)

Diario de Monterrey - Radko Tichavsky - 2000. okt. 25. - Gellért Ágnes fordítása